Dodi, a kis kandúr a három testvér közül az utolsó gazdikeresőnk.

Dodi két testvérével egy 13. kerületi társasház belső udvarán látta meg a napvilágot. Anyukája már régebb óta ott élt a kertben, nemes (main coon) származású apukájuk pedig gazdis cicaként épp csak egy sétát tett, mikor a szerelem rájuk talált 🙂
A kicsiken csak néhány apró jelből látszik a származásuk, a nem hétköznapi cirmos mintájuk, kicsit hosszabb szőrük, vagy a nagy fülük, de igazából várhatóan inkább a házi jegyek jönnek majd ki nyertesen a gének versenyében.
A kis családról a házban lakók szépen gondoskodtak, etették őket, így hozzászoktak az emberi jelenléthez, a kicsit egyáltalán nem félősek. Simogatásra szépen dorombolnak, és bármivel hosszasan képesek eljátszani, ahogy bármelyik egészséges lelkületű és testületű kiscicához illik.
Túl vannak már az élősködő-mentesítésen, jövő héten pedig betöltik a szükséges kort a kezdő oltáshoz és a felv/fiv szűréshez (bár anyukájuk negatív, így nekik is valószínűleg az lesz).
Amint lejár a kötelező karantén, azaz július 20-tól költözhet is gazdihoz.

Az örökbefogadás Győr és Budapest környékén is megoldható.

Érdeklődni: +36 30 357 5338 vagy info@aminakozpont.hu