Egyesek csodálattal és áldást osztogatva, mások távolságtartóan szemlélik az állatvédők, állatmentők tevékenységét. Szerencsére egyre többen vannak, akik felismerik és értékelik a hétköznapi emberek néha már-már heroikus küzdelmeit és maguk is merik vállalni, hogy hatással legyenek világunk formálására. Csapatunk tagjai nem szuperhősök, hanem olyan kitűnő emberek, akiket a tenni vágyás, a tenni akarás mozgat. Akik önzetlenül, szerényen, az adás öröméért, nagyobb érzelmi gazdagság eléréséért teszik a dolgukat és nem feledik “A jól elvégzett munka egyetlen jutalma, hogy elvégezhetted!” (Mahatma Ghandi)

Reymeyer Zsuzsa:

[nggallery ID=”5″]

Reymeyer Zsuzsa vagyok, 1982-ben születtem Budapesten és jelenleg is itt élek. Már kisgyerekkoromban is imádtam az állatokat, többször előfordult, hogy hazavittem utcán kóborló cicákat, kutyákat, de mivel belvárosi lakásban laktunk, nem tarthattunk állatkertet, anyukám talált mindig gazdit nekik. 10 éves koromban sikerült kikönyörögnöm egy kutyát, azóta gazdi vagyok és ma már el sem tudom képzelni az életem állatok nélkül. 15 éves lehettem, amikor komolyabban elkezdett érdekelni az állatvédelem. Láttam egy dokumentumfilmet egy vágóhídról, ami annyira megérintett, hogy attól a pillanattól nem eszem húst és elhatároztam, hogy – még ha piciben is – szeretnék segíteni az állatokon. Már másnap felkerestem egy állatvédő szervezetet, majd többet is, önkéntes lettem. Menhelyekre jártam kutyát sétáltatni, kutyatálakat mosogatni, állatvédő beszélgetéseken, összejöveteleken segédkeztem, még tüntetésen is részt vettem. Majd jött az AMINA. Kicsiben, önerőnkből kezdtük (pár ember nagylelkű segítségével), s nagyon jó érzéssel tölt el, hogy már több száz kutyát és cicát segítettünk szerető gazdikhoz.

Az AMINA révén rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb és nagyon büszke vagyok az AMINÁs “munkatársaimra” Jelenleg tanulmányaimat folytatom, illetve dolgozom is több helyen. Sok mindennel foglalkozom, nagyon sokszínűnek és érdekesnek tartom az életem, amiben mindig minden változik, de az állatok, az állatvédelem és az AMINA örök!

dr. Vasziljevics Tamara

[nggallery ID=”6″]

1978-ban születtem, Budapesten, és a kötelező iskolák után gazdasági tanulmányokat folytattam, majd munka mellett elvégeztem a jogot is. Kezdetben igencsak keresgéltem a nekem megfelelő tevékenységi kört. Aztán sok-sok ‘véletlen’ utamba vezérelte Ottót, akinek később nemcsak egy fantasztikus munkahelyet, hanem ezt a szuper alapítványt is köszönhetem. Az ő segítségével alakultunk meg és indultunk hosszú utunkra az állatmentés területén. Akkoriban komoly harcokat vívtunk, hogy a cicákat vagy a kutyákat segítsük. Mivel mindkét cél nemes, maradt ez is, az is. 2006-ra hivatalosan is megalapítottuk az Amina Központ Alapítványt, ami azóta is folyamatosan segít a bajbajutott négylábúakon. Ténykedésünk kapcsán két hóbortos kutyus és egy mindenlében-kanál cicus boldog és büszke gazdája lettem. Közben karriert is építettem, és a nemzetközi életben találtam meg a helyem. Olyan országokba jutottam el, amelyekről álmodni sem mertem; Kínától Kolumbiáig.

De bárhol is voltam a világban, az állatvédelem számomra az elsők között szerepelt. Megismertem külföldi állatvédő szervezeteket, meglátogattam menhelyeket, akik hasznos tanáccsal láttak el bennünket, melyeket most hazahoztam, hogy beépítsem tevékenységünkbe. Életutazásom során meg kellett értsem, hogy aki hosszú útra indul, az nem szalad. Így van ez az állatvédelemmel is. Nem lehet azonnal, mindent megváltoztatni, de képességeinkhez mérten mindent meg kell tennünk, hogy egy szebb jövőt építsünk fel embernek, állatnak egyaránt.

Meg kellett tanulnunk, hogy a dolgok maguktól nem változnak, mindenért aktívan kell tenni. Így alakult meg egy olyan csapat, amely saját tempójával de töretlenül halad előre hogy büszke nyomot hagyjon maga után. Megértettük: az elvárás, a vágyakozás valami után vajmi kevés. Ha nem teszünk semmit, mitől történnének úgy a dolgok ahogy szeretnénk? Ha csak behunyt szemmel várjuk, hogy megtörténjen a csoda, mikor kinyitjuk szemünket azt fogjuk látni hogy nem történt semmi. Mert a csoda nem magától történik. A csoda bennünk van és általunk testesül meg. Azáltal, hogy változtatunk, közben változunk mi magunk is. Tanulunk, fejlődünk és csodákat teremtünk. Az Aminán keresztül megmutatjuk, hogy minden lehetséges, csak akarni kell, tenni kell érte. És nyomunkban esély, élet és boldogság terem.

dr. Rónay Andrea

[nggallery ID=”7″]

Budapesten élek, némi vargabetű leírása után keveredtem csak a jogi pályára, melynek elvégzése óta előbb jelöltként, majd a szakvizsgát követően ügyvédként dolgozom. Kétlábú ügyfeleim mellett egyre több négylábú „páciensen” is próbálok segíteni, remélem egyre több sikerrel. Ahogy emlékszem, már kislányként is, játék-baba helyett mackót tologattam az ajándékba kapott babakocsiban, többek megrökönyödésére. Ennek ellenére állatokkal kapcsolatos első próbálkozásaim nem voltak túl sikeresek: az éj leple alatt megrepedt akváriumból a szőnyegen landoló haltetemek üveges tekintete, és két, Húsvétra kikönyörgött, 3 napot megélt, jobb sorsra érdemes kiscsirke emléke. Szerencsére halálozási statisztikám azóta sokat javult, így elmondhatom, hogy immáron 6 éve kényeztethetem kedvencemként Csurit, a tenger csodás kékjét idéző színű hullámos papagájt.

Büszke vagyok arra is, hogy az MME tagjaként olyan társasházban élhetek, ahol elnyerve a Madárbarát Kert címet, az állatszerető emberektől is gyakran méltatlanul kevés figyelmet kapó, tollas barátaink szükségleteiről is gondoskodunk. Négylábú kedvenceinkkel először egy ismert állatmenhelyet látogatva kerültem közelebbi kapcsolatba, varázsuktól szabadulni azóta sem tudok. Önzetlenségről, feltétel nélküli szeretetről, és sokszor az ember által meg sem érdemelt kitartó hűségről tanítanak ők, észrevétlenül formálva és lágyítva a velük való foglalkozás során engem is. Megtanultam, hogy a szenvedés látványa elől nem elfutni, hanem tenni kell, mindazt, amit a magad helyén megtehetsz.

Ezért örültem különösen, amikor hobbimnak immáron hivatalos keretet is adva, barátaim hívására csatlakozhattam az Amina Alapítványhoz, 2011.-ben. Egy nagyszerű csapat tagja lehetek, amiben mindenki azt nyújtja amit tud – a saját tehetségét és lehetőségeit, – így egészítve ki egymást a közös célért, hogy minél több boldog szempárt láthassunk magunk körül.

Többször kérdezték már tőlem, hogy amikor olyan sok helyen kelne el segítség az emberek között is, miért éppen az állatokra áldozok energiát, szabadidőt. Nos, erre csak annyi a válaszom: amikor szükséget látsz, ne a lábak számát nézd!

Staud Gábor

[nggallery ID=”8″]

Staud Gábor vagyok, 1975-ben születtem Budapesten. Gyermekként nem volt túl sok tapasztalatom a házi kedvencekkel, mindösszesen egy, az ablakunkon berepült papagájjal és egy másfél hónapig nálunk állomásozó kölyökkutyával kerültem kapcsolatba. Akkoriban még nem éreztem feladatomnak, elhivatottságnak, hogy rászoruló állatokon segítsek. Az Aminával való találkozásomig nem volt számomra nyilvánvaló, hogy az állatvédelem mennyire gyerekcipőben jár. Egész addig nem került a látókörömbe, hogy mennyi a teendő és hogy mi, emberek, mennyire elfelejtettünk felelősséget vállalni egy általunk teremtett fajért, a kutyákért. Az elmúlt 6 év alatt folyamatosan kivettem a részem e társadalmi munkában és rájöttem, aki az állatok védelméért tesz, az nemcsak ad, hanem rengeteget kap is. A sok kihívás, élmény, tapasztalás akkora hatással volt rám, hogy még OKJ-s kutyakiképző tanfolyamot is elvégeztem. Megszerzett tudásommal hatékonyabban tudok segíteni a rehabilitációra szoruló kutyáknak és az örökbefogadó gazdikat is jobban fel tudom készíteni a közös életre új családtagjukkal.

Németh Noémi Csilla

[nggallery ID=”28″]

Noémi vagyok, 1988-ban születtem Sárváron. Nagypapámnak hála nagyon kicsi koromban kitanulhattam a felelős állattartást, nagy gonddal kerestünk szerető gazdikat a véletlenül becsúszott kiscicáknak/kiskutyáknak. Talán akkor köteleződtem el igazán az állatmentés mellett, amikor 10 éve egy éjjel két bogáncsokkal teli kiscicát találtunk az út mellett. Megtartottuk őket, és náluk hálásabb cicáink sosem voltak, akkor megfogadtam, ezentúl csak örökbefogadott állataim lesznek.

2007-ben költöztem Budapestre, akkor kezdtem a tanulmányaimat a Budapesti Corvinus Egyetemen. Mivel az egyetemi élet „viszontagságai” nem engedték, hogy kutyát/cicát tartsak a kis lakásomban, viszont állat nélkül el sem tudtam képzelni az életet, Hugó, a kis csuklyás patkány lett a lakótársam. A kedves kis matuzsálem 4 év után hagyott itt, elég sorsszerűen épp akkorpottyant az ölembe 3 elárvult kislány, Túrós, Diós és Mákos. Hogy teljes legyen az állatkert, 2011 novemberében egy hirtelen ötlettől vezérelve a neten találtam rá Rosára (akiből aztán Mia lett), a korához képest apró, manófülű cicára. Még aznap este el is hozta hozzám Tami. Hát így találkoztam én az Aminával. Azóta követtem az útjukat, amikor tudtam segítettem, anyagilag vagy néhány aprósággal. 2012 végén pedig úgy döntöttem, csatlakozom ehhez a nagyszerű csapathoz.

Jelenleg a munkám és a lakás befogadóképessége, meg természetesen Mia hölgyemény miatt macskákat fogadok ideiglenesen, hadd szokják, milyen egy gondoskodó meleg otthon, hogy felkészülve várhassák a Nagy Ő-t.

Bencze-Kovács Ágnes

[nggallery ID=”68″]

Bencze-Kovács Ágnes vagyok, 1982-ben születtem, Budapesten élek férjemmel, és 4 éves izgága terrieremmel.
Eddigi életemben mindig jelen voltak a a házi kedvencek, számomra velük teljes egy család. Végzettségemet tekintve bérszámfejtő, munkaügyi szakelőadó vagyok. Régóta tudtam, hogy munkám nem elégíti ki személyes ambícióimat, nem ez az én utam. Kerestem a kapcsolatot az állatokkal. Mígnem 3 évvel ezelőtt saját kutyám kapcsán kerültem kapcsolatba a kutya fizioterápiával, ami rögrön magával ragadott.
2013-ban meg is szereztem a kutya-fizioterapeuta képesítésem. Ma már kezelőmben várom a kezelésre szoruló kisállatokat.
Számomra magával értetődő, hogy praxisomban a gazdikereső állatok elsőbbséget és kedvezményt élveznek. Így vált szorosabbra kapcsolatom Tamarával, akinek munkáját régóta figyelemmel követem. Ma már ideiglenes gazdiként is teszünk férjemmel az Amina védenceiért. Büszke vagyok rá, hogy ennek a nagyszerű csapatnak a tagja lehetek, és hogy együtt tehetjük az állatokért.

 Kósa Zsuzsanna (Susu)

[nggallery ID=”67″]

Kósa Zsuzsanna (Susu) vagyok, 1972-ben születtem Budapesten. Végzettségem szerint HR manager vagyok, de folytattam nyelvi és külkereskedelmi tanulmányokat is. 21 éve dolgozom irodavezetőként egy magántőke befektetés kezelő cégnél.

Bár társasházban nőttem fel, mindig körülvettek kisebb-nagyobb állatkák. Voltak a családunknak teknősei, halai, voltak tengerimalacok, nyuszik, és volt kutya és cica is. Szüleimtől megtanulhattam a felelős állattartás mikéntjét. Több külföldi kitérő után most Ürömön élek, ahol velem lakik egy 7 éves és egy 7 hónapos Jack Russell terrier is.

Az állatmentésben eddig csak aktív adományozóként vettem részt, illetve hébe-hóba már sikerült kutyusokat chip-lekövetéssel hazaterelgetnem. Tamara felkérésére, – akivel 2006. óta vagyunk barátok -, 2013-ban csatlakoztam az AMINA-hoz, ahol, remélem, én is méltó és hasznos tagja leszek az állatmentő csapatnak.

Natasha

[nggallery ID=”14″]